Az ITD-saga folytatódik
2010.01.13.
Az eddigi befektetési igazgató lett az ITD Hungary új vezérigazgatója. Kilián Csaba elfogadta a gazdasági miniszter felkérését.
Mint hírül adtuk, január 11-én, hétfőn Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter rendkívüli felmondással menesztette az ITD Hungary Zrt. eddigi vezérigazgatóját, Rétfalvi Györgyöt, aki viszont jogi útra tereli az ügyet.
A miniszter gyorsan, már másnap gondoskodott Rétfalvi utódjáról. Házon belül találta meg, hiszen Kilián Csaba alapító tagja a befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségnek. Információink szerint a megbízatás határozott idejű, június 30-ig szól.
Az új vezérigazgató mérnök és közgazdász végzettségű, az ITD Hungary elődszervezetének egyik alapító tagja. Az 1993-as indulás óta különböző vezető pozíciókat tölt be a cégnél, így elmondható: „régi motoros”. 2005 óta vezeti a befektetési igazgatóságot, mely a külföldi befektetési projektek menedzselésével, kül- és belföldi szakmai programok megvalósításával és a magyar befektetési lehetőségek felkutatásával foglalkozik. Kilián Csaba 2005-ben megkapta a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
Az ügynökséghez tartozó információ még, hogy Rétfalvi – még a felmondást megelőzően – éppen hétfőn jelentett be költségcsökkentést célzó átszervezést, ami több vezető (igazgatók és középvezetők) munkaviszonyának megszüntetésével jár. Kérdés, ez az intézkedése hatályban marad-e.
Nem kizárt, hogy az ITD-saga folytatódik…
Kapcsolódó cikkek:
• Menesztették az ITDH vezérigazgatóját • Perel a menesztett vezérigazgató
Cikk küldése
Ez a cikk érdekelheti barátját, ismerősét? Küldje el neki!
Hozzászólások
|