Csúcson a cégbedőlések száma
2012.07.19.
Már 4,14 százalékon áll a cégek bedőlési aránya, míg egy évvel korábban ez a szám „csak” 3,30 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy egy éven belül 100-ból több mint 4 cég szűnik meg fizetésképtelenség miatt.
Idén a végelszámolások száma közel duplája a tavalyi szintnek, azaz egyre többen döntenek a cégbezárás mellett – írja a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) első féléves elemzésében.
A cégek bedőlési, fizetésképtelenségi aránya sajnálatos módon folyamatosan emelkedik, és ismét negatív csúcsokat döntött. Míg a 2011 első féléve előtti 12 hónapban 3,30 százalék volt a cégek bedőlési aránya (felszámolási és csőeljárások cégszámhoz viszonyított arány), addig ma ez a szám már 4,14 százalék, ami soha nem volt még ilyen magas. Ráadásul még a bedőlési arány 3 hónapja csak a 4 százalék alsó határt verdeste, de most már jócskán a várakozások felett meghaladt azt. Idén a felszámolások száma 2012 első félévéhez képest 30 százalékkal emelkedett, és naponta 69 cég ellen indul fizetésképtelenség miatt eljárás. Ez a szám egy évvel korábban még csak 53 volt.
A fizetésképtelenségi eljárások (csőd, felszámolás) mellett a végelszámolások száma is jelentősen megemelkedett. Míg egy évvel korábban átlagosan naponta 63 cég ellen indult végelszámolás, addig 2012 első hat hónapjában 106 ilyen bejegyzés történik naponta. A végelszámolások száma jelentősen meghaladta idén a 2011-es szintet, azaz egyre többen döntenek cégük bezárása mellett.
2012 első félévében 4 százalékkal kevesebb vállalkozást alapítottak, mint 2011 első félévében. Bár az év elején volt ugyan egy hirtelen emelkedés az új cégek bejegyzésében, a törvényi változásoknak és az új cégbejegyzési folyamatoknak, valamint a cégbejegyzés drágulásának köszönhetően mára a cégalapítások száma a 2011-es szint alá csökkent.
Az átlagos fizetési határidő jelenleg 28 nap körül van Magyarországon. Ha az idei első félév adatait vetjük össze 2011 első félévével, akkor minimálisan ugyan, de csökkent is ez a szám, mely 2012 azonos időszakában még 29 nap volt. A Bisnode csoport partnerségen és ingyenes csatlakozáson alapuló fizetési tapasztalat programjának adataiból kiderül, hogy 2012 első félévében a számlák 54 százalékát határidőben (vagy maximum egy napos késéssel) kifizették a cégek, míg egy évvel korábban csupán a kiállított számlák 52 százaléka került határidőben kiegyenlítésre.
Kapcsolódó cikkek:
• Soha annyi felszámolás, mint most
Cikk küldése
Ez a cikk érdekelheti barátját, ismerősét? Küldje el neki!
Hozzászólások
|