Frankmilliók Magyarországra
2009.06.29.
Svájci frankmilliók érkeznek hazánkba a következő években a svájci és a magyar külügyminiszterek által a napokban aláírt Közös Nyilatkozat szerint.
A nyilatkozat szövegét szerkesztőségünk is megkapta, s mivel gazdasági vonatkozásai miatt Olvasóink számára érdekes lehet, az alábbiakban közöljük.
„Micheline Calmy-Rey, a Svájci Államszövetség külügyminisztere és Dr. Balázs Péter, a Magyar Köztársaság külügyminisztere 2009. június 16-án, hivatalos találkozójuk alkalmával bejelentették azon szándékukat, hogy megerősítsék a két ország közötti együttműködést a külkapcsolatokban és ebből a célból hivatkozási alapként szolgáló keret-megállapodást hozzanak létre.
A két fél kifejezte azon szándékát is, hogy hangsúlyozzák a Magyarország és Svájc közötti történelmi kapcsolatokat, különös tekintettel az emberi dimenzióra. A fent említett okokból a jelen Közös Nyilatkozattal mindkét külügyminiszter egyetértett, és a közös érdeklődés alábbi területeit jelölték ki:
Svájci Hozzájárulás a kibővített Európai Unióhoz
A Felek ismételten megerősítik együttműködésüket a Svájc által a kibővített Európai Unióhoz történő Felzárkóztatási Támogatással kapcsolatban, amelyet a 2007. december 20-án, Bernben aláírt Keret-megállapodásban rögzítettek.
Svájc kész tíz év alatt 130.738 millió svájci frank (SFR) összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújtani Magyarországnak.
A kétoldalú együttműködés a két ország közötti hosszú távú, sikeres kooperációra épül, és célul tűzi ki a további társadalmi és gazdasági fejlődés támogatását Magyarországon.
Háromoldalú Fejlesztési Együttműködés
A Felek megállapodnak abban, hogy megvizsgálják közös harmadik partnerekkel folytatandó háromoldalú fejlesztési együttműködés lehetőségét. A felülvizsgálat során külön figyelmet fordítanak a két ország tematikus és földrajzi szempontú prioritásaira, és számításba veszik stratégiai partnerekként egyrészt a mindkét oldal részéről mutatkozó igényt, másrészt a már létező programok továbbfejlesztésének követelményét. Az együttműködés magában foglalja az állami fejlesztési támogatások általános megvalósíthatósági feltételeit, amelyek összhangban vannak az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának alapelveivel.
Emberi jogok
A Felek megállapodnak abban, hogy megerősítik együttműködésüket a nemzetközi szervezetekben (Emberi Jogi Tanács, Európa Tanács, EBESZ) az emberi jogok támogatása és védelme érdekében. Erre való tekintettel a Felek érdekeltségüket fejezik ki, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki azzal a magyar kezdeményezéssel kapcsolatban, amely a népirtás és az emberiség elleni bűncselekmények megelőzésével foglalkozó független nemzetközi központ Budapesten történő létrehozására irányul. Üdvözlik azt a kezdeményezést, amely azt javasolja, hogy tartsanak nemzetközi konferenciát az Emberi Jogok Európai Bíróságának jövőbeni működéséről 2010 februárjában, Interlakenban, amikor Svájc látja el az elnökséget az Európa Tanácsban.
Európai Együttműködés
A Felek ismételten megerősítik abbéli szándékukat, hogy továbbra is rendszeres megbeszéléseket folytassanak az európai integráció, valamint a Svájc és az Európai Unió közötti kapcsolatokról. Tekintettel Svájc teljes körű csatlakozására a schengeni acquis-hoz, ezek a megbeszélések a bel- és igazságügyi együttműködésre fognak összpontosítani.
Multilaterális Együttműködés
A Felek megerősítik az ENSZ Alapokmánya, a Milléniumi Fejlesztési Célok és a nemzetközi jog alapvető elvei iránti elkötelezettségüket. Megerősítik határozott elkötelezettségüket az emberi jogok tiszteletben tartása és előmozdítása, továbbá a demokrácia és a jogállamiság mellett. Ezen túlmenően a Felek támogatásukról biztosítják a fenntartható fejlődéssel összhangban a környezetvédelmet szolgáló nemzetközi kormányzati erőfeszítéseket. A Felek megerősítik együttműködési készségüket olyan multilaterális fórumokon, mint az ENSZ, az EBESZ, valamint az Euro-Atlanti Partnerségi Tanács és a NATO Békepartnerség.
Specifikus földrajzi régiókra vonatkozó együttműködés
Tekintettel földrajzi elhelyezkedésükre Európa szívében, valamint külpolitikai prioritásaikra, a Felek folytatni és egyúttal elmélyíteni kívánják a Kelet-Európáról, illetve a Nyugat-Balkánról folyó párbeszédüket, különös tekintettel az olyan kérdéskörökre, mint a konfliktus-megelőzés és -kezelés valamint az energiabiztonság.
Kulturális kapcsolatok erősítése
A Felek ismételten megerősítik az UNESCO céljai, valamint a kulturális párbeszéd alapelveinek tisztelete, továbbá a kulturális sokszínűség védelme és előmozdítása iránti elkötelezettségüket. Támogatni kívánják a kulturális és művészeti szférák közötti kapcsolatépítést, továbbá a közösségi és magán kulturális intézmények valamint művészek közötti közvetlen kapcsolatok fejlesztését.
Fenntartható fejlődés és oktatás
Mindkét ország megerősíti elkötelezettségét a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés alapelvei mellett. Ennek szellemében mindkét ország nagy fontosságot tulajdonít a fenntartható fejlődés oktatásának. Ezt a többi között a 2007. október 10. és 12. között Belgrádban rendezett „Környezetet Európának” elnevezésű miniszteri konferencia zárónyilatkozatának elfogadásával is kifejezték. E nyilatkozatban kiemelték azon eltökéltségüket, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a jövőben az oktatásra, mint a fenntartható fejlődés érdekében kifejtett cselekvés és gondolkodás elősegítésének mozgatórugójára.
Felülvizsgálat és módosítások
A Felek figyelemmel kísérik jelen Nyilatkozat végrehajtását, és ha szükségesnek mutatkozik, ennek megfelelően módosítják vagy kiegészítik. Az ezzel kapcsolatos eljárás ugyanaz lesz, mint a jelen Nyilatkozat esetében alkalmazott.
A Felek kifejezik reményüket, hogy jelen Nyilatkozat civil szereplők számára is kezdő lökést fog adni ahhoz, hogy fokozzák tevékenységüket a magyar-svájci együttműködés nem-kormányzati szinten történő fejlesztésének érdekében.
Budapest, 2009. június 16.”
Kapcsolódó cikkek:
• Svájc fejlődési stratégiája
Cikk küldése
Ez a cikk érdekelheti barátját, ismerősét? Küldje el neki!
Hozzászólások
|