Két helyezést javítottunk
2010.06.01.
Magyarországot a közép- és kelet-európai (KKE) térség országai közül a hetedik legvonzóbb befektetési célpontnak tekintik a német cégvezetők - ezzel két helyet léptünk előre tavalyi pozíciónkhoz képest.
A német külkereskedelmi kamarák felmérésében a 15 KKE-ország közül az első helyen továbbra is az öt éve veretlen Csehország áll. Lengyelország a tavalyi 4. helyről az idén a másodikra lépett előre, Magyarország pedig két helyezést javítva pozícióján, a hetedikre kűzdötte fel magát. A mintegy 1000 megkérdezett vállalatvezető véleménye már csak azért is fontos, mert a német vállalatok 2008 végéig már több mint 80 milliárd eurót fektettek be a régióban, ez a teljes német tőkeexport mintegy 9 százalékának felel meg. A német kivitelből pedig 12 százalékkal részesedik a régió. Magyarország számára is Németország az elsődleges külgazdasági partner.
Külön örvendetes, hogy a befektetői környezetet befolyásoló keretfeltételek a felmérések szerint megfelelők. A vizsgált 15 ország átlagában a megkérdezett vállalatvezetők 84 százaléka mondta azt, hogy ma is ugyanazt az országot választaná befektetési célpontként. Ez az eddigi öt felmérés legmagasabb értéke. A Magyarországon működő cégvezetők nyolcvan százaléka vélekedett egyébként így – ez a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) magyarországi konjunktúrafelméréséből derül ki.
A felmérés ugyanakkor azt is bizonyította, hogy a KKE-régió még nem jutott túl teljesen a gazdasági válságon. A saját ország gazdasági helyzete a legtöbb országban alig kapott jobb értékelést, mint a tavalyi, a menedzserek több mint fele rossznak minősítette azt, s mindössze 5 százalékuk jónak. Egyébként az idén először bemutatott és a 2005-10-es évekre számított DISI-mutató (a DUIHK befektetőihangulat-mutatója) szerint a tavalyi –29,5 pontos szint után az idén –2,5-re javult. 2008-ban még 7,9 volt a DISI értéke, 2005-ben pedig 17,9.
Az idei kilátásokat illetően azonban jelentősen javult a kép: a megkérdezettek 70 százaléka fellendülésre vagy legalábbis stabilizálódásra számít. A saját vállalatra vonatkozó várakozások esetén pedig 85 százalékos ez az arány, a pozitív és negatív válaszok aránya tavalyhoz képest gyakorlatilag megfordult, a tavalyi 17:45-ről 40:15-re.
Befektetői környezet
A befektetői környezetet meghatározó tényezők sorában évek óta a dolgozók képzettsége, motiváltsága és a termelékenysége kapja a legjobb minősítést.
Az elégedettségi rangsor alsó részében olyanok vannak, mint a közigazgatás, a korrupció, a közbeszerzések átláthatatlansága. s nincs javulás a régióban.
Forrás: Világ Gazdaság online
Kapcsolódó cikkek:
• A világ a szakadék felé rohan • Európa bukdácsol • Mindenkivel baj van
Cikk küldése
Ez a cikk érdekelheti barátját, ismerősét? Küldje el neki!
Hozzászólások
|