Üzleti lehetőségek Macedóniával
2011.07.28.
A megduplázódott importnövekedés ellenére hazánk jelentős, 97 millió euró értékű aktívummal rendelkezik Macedóniával szemben. Érdemes figyelni erre az országra.
Macedóniával hazánk hagyományosan jó kapcsolatot tart fent – tájékoztatta hírportálunkat Bakó Tamás, a térséget jól ismerő külgazdasági szakdiplomata. - Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy a kis- és középvállalkozások közötti kapcsolatokat erősítsük, ennek jegyében került sor több üzletember fórumra is, rendszerint valamely jelentősebb szkopjei kiállítás margóján (Tehnoma, Agrofood), míg 2010 őszén a Joint Venture Szövetség delegációja folytatott konzultációkat macedón partnerekkel a két ország közötti kereskedelmi forgalom élénkítése céljából.
Magyar részről az elmúlt két évtizedben egy jelentős befektetés valósult meg, a Magyar Telekom 2001-es invesztíciója, amelyet azonban nem követtek hasonlóan jelentős lépések. Bár volt példa több kisebb befektetésre, amelyek élén a Fornetti 2009-es egymillió eurós üzemalapítása áll, a magyar befektetések zömét ma is a 10 évvel ezelőtti távközlési üzlet teszi ki, de hazánk még ezzel együtt is a harmadik legnagyobb befektetőnek számít Macedóniában.
A kétoldalú kapcsolatot vizsgálva kiderül, hogy az importunk több mint kétszerese a tavalyinak, elérve a 6,228 millió eurót, míg exportunkat tekintve nem számottevő 1,9%-os csökkenés mutatkozik.
Hatalmas forgalomnövekedés érvényesül a nyersanyagok körében, a több mint négyszeres importnövekedés 1,022 millió eurót tett ki. Az élelmiszer, ital és dohány főcsoportban és a feldolgozott termékek esetén kétszeres importnövekedés realizálódott, 2,343 millió euró, illetve 2,34 millió euró értékben. A gépek és gépi berendezések csoportnál azonban nem túl jelentős, 7 százalékos importcsökkenés mutatható ki. A megduplázódott importnövekedés ellenére is hazánk jelentős, 97 millió euró értékű aktívummal rendelkezik Macedóniával szemben.
Kivitelünk tekintetében a legnagyobb, 20 százalékos növekedés az élelmiszer, ital, dohány árufőcsoportban tapasztalható, 6,693 millió eurós forgalommal, illetve közel azonos, 18,1 százalékos növekedés történt a legdominánsabb árucsoportot képviselő feldolgozott termékek esetében is, 35,4 millió euró értéket érve el.
A nyersanyagok esetében 27%-os, a gépek és gépi berendezéseknél pedig 12%-os csökkenés mutatkozott, 58,9 millió eurós forgalommal.
A Macedón Külügyminisztérium 2011. február 9-én kelt szóbeli jegyzékében visszaigazolta, hogy a Gazdasági Együttműködési Megállapodást parafáltnak tekinti. Az aláírásra valószínűleg 2011-es év folyamán sor kerül, jelenleg a belső jogi egyeztetések folynak.
A macedón külkereskedelem
A Macedón Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-ben a macedón export 3,3 milliárd dollárt, az import pedig 5,45 milliárdot tett ki, a deficit 2,148 milliárd dollár. A kivitel a behozatal 60,6%-át fedte le.
Az exportlistát a vas- és acélipari termékek, a textilipari cikkek, a ferro-nikkel és a feldolgozott olajszármazékok vezették, míg az import élén a nyersolaj, a személygépkocsik és az elektromos áram állt. 2010-ben a legfőbb exportpartnernek az EU-tagállamok (61,3%) és a Nyugat-Balkán államai (30,8%) bizonyultak, míg import tekintetében az EU-tagállamok (53,1%) és a fejlődő országok (27,7%). Az egyes országokat tekintve a legfőbb kereskedelmi partnerek Németország, Görögország, Szerbia, Bulgária és Oroszország voltak, velük a teljes forgalom 44,1%-a bonyolódott.
Macedónia exportját nagyban elősegíti, hogy preferenciális elbánásban részesül az EU-val fenntartott kereskedelemben (vámmentesen, korlátok nélkül szállíthat minden árut az EU területére 1-2 kvótával sújtott terméktől eltekintve), így hazánkba is.
Macedónia a szomszédos, illetve térségbeli országokkal elsősorban kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn, befektetések tekintetében kizárólag Görögország tekinthető aktívnak. A térségbeli államok, Montenegró és Albánia kivételével, Macedónia 20 legfőbb kereskedelmi partnerei közé tartoznak, igaz, macedón aktívum csupán Koszovó Bosznia-Hercegovina és Horvátország esetében mutatható ki. Koszovó, Németország mögött a macedón termékek legfontosabb exportterülete, a kivitel 13,3%-a irányul oda.
A görög befektetések mellett eltörpülnek a többi térségbeli államból érkező befektetések. Mindez azért nem meglepő, mert Görögország kivételével Macedónia valamennyi szomszédja (Bulgária, Szerbia, Albánia, Koszovó) alapvetően tőkeimportőr. A macedóniai külföldi tőkebefektetéseket megnehezíti az infrastruktúra helyzete: míg a 10-es folyosó mentén a fejlesztések többé-kevésbé megvalósultak, a 8-as folyosóról mindez nem mondható el. A jelenlegi szituáció és a rendelkezésünkre álló fejlesztési elképzelések azt valószínűsítik, hogy a gazdasági válság hullámainak elcsendesedésével Macedónia továbbra is főként görög befektetésekre számíthat, amelyek mellett fokozatosan megjelenhetnek szerb és horvát invesztíciók is. Albánia és Bulgária esetében, az infrastruktúra kiépüléséig, nagy valószínűséggel alacsony szinten maradnak ezen országok befektetései.
A macedón gazdaság tartós növekedése elsősorban a kedvező külső körülmények függvénye, a belső piac nagysága (2 milliós lakosság) nem teszi lehetővé azt, hogy komolyabb növekedést generáljon. A globális válságot megelőző időszak évi 4-5% közötti GDP emelkedése is az exportlehetőségek bővülésének volt köszönhető, a belső fogyasztás szerepe abban kevésbé játszott jelentős szerepet. Amennyiben a kiviteli lehetőségek, különösen a fém- és bányaipari termékek, textilipari cikkek, illetve a mezőgazdasági áruk piacra jutásának feltételei javulnak, ismét elérhető lesz a korábbi növekedési ráta, a kormány már 2012-re szeretné ezt elérni. Azonban ez a legjobb esetben is inkább csak stagnálást jelent, aligha eredményezi az életszínvonal, a munkahelyek számának jelentősebb emelkedését. Ehhez ugyanis már jelentősebb külföldi befektetésekre lenne szükség, ami az elmúlt években – mindenekelőtt a világgazdasági válság és Macedónia vontatott euroatlanti integrációja miatt elmaradt.
Kapcsolódó cikkek:
• Montenegroi lehetőségek • Ötödikek vagyunk Szerbiában
Cikk küldése
Ez a cikk érdekelheti barátját, ismerősét? Küldje el neki!
Hozzászólások
|