|
|
|
|
|
|
Andrea a nyerő
A sikeres pályázat eredményeként továbbra is Aranyossyné Szegedi Andrea a moszkvai turisztikai szakdiplomata.
| |
Svájci fény az alagútban
A bázeli BAK Basel Economics Gazdaságkutató legújabb konjunktúrális előrejelzésében a gazdasági válság végét az eddig vártnál korábban feltételezi. Sőt, a negyedik negyedévben Svájcban szerény gazdasági növekedéssel is számolnak.
|
|
|
|
|
|
|
A svédek pénze
Magyarországon ér legtöbbet a svéd valuta Európában egy felmérés szerint. Ez is egy ok lehet a svéd beutazó turizmus növekedésére.
| |
Bajban a román cégek
A világgazdasági válság nem kerüli el a virágzó Romániát sem, hiszen az év végéig akár húszezer cég válhat fizetésképtelenné - állítja a Coface Románia igazgatója.
|
|
|
|
|
|
|
A cukor és az arany a nyertesek
Mivel a pénzügyi turbulencia különböző mértékben érinti az árupiaci termékek árfolyamát, így a mostani helyzetben az energiahordozók, az élelmiszerek és az ipari fémek árfolyama eshet, míg az arany és a cukor várhatóan drágulni fog a következő napokban.
| |
Bőséges aratás várható
Ha a válság nem is, legalább az időjárás kedvez a magyar termelőknek, ugyanis az idén jó gabonatermés várható. A megfelelő körülmények ellenére a mennyiség kissé elmarad a tavalyitól.
|
|
|
|
|
|
|
Csökkennek a német nyugdíjak
A gazdasági válság nem kíméli a dinamikusan fejlődő és stabil gazdaságnak tartott Németországot sem, ugyanis 52 év után előfordulhat, hogy csökkennek a nyugdíjak az országban.
| |
Az OÉT előtt Bajnai csomagja
A célokban igen, az eszközökben azonban csak alig egyeznek az álláspontok a kormány válságkezelő programja kapcsán, amelyet Bajnai Gordon az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén ismertetett a munkáltatói és a munkavállalói oldal érdekképviseleteivel.
|
|
|
|
|
|
|
Nem zuhan tovább
Áprilisban kilenc hónapos csökkenés és ezen belül fél éve tartó zuhanás után változatlan maradt a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke.
| |
Megvan az 54. áldozat
Újabb négy amerikai bankra került lakat a napokban, így ezzel összesen 54-re emelkedett a pénzügyi-gazdasági válság miatt bezárt bankok száma.
|
|
|
|
|
|
|
Kevés ez a válságkezelés
Gazdaságélénkítés nélkül nem hozhat tartós eredményt a kormány válságkezelő programja - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
| |
A királynő is ''szegényedett''
Vagyonuk csaknem negyven százalékát elvesztették a brit gazdagok leggazdagabbjai a pénzügyi válságot kísérő tőzsdei és ingatlanpiaci árfolyam-összeomlások miatt - írja a The Sunday Times.
|
|
|
|
|
|
|
Még rosszabb helyzetben
A magyar vállalkozások 63 százaléka érzékeli rosszabbnak jelenlegi helyzetét a tavalyi év végéhez képest, és 14 százalékuk véli úgy, hogy már kifelé tart a gödörből - derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) áprilisi felméréséből.
| |
Az EU közlekedéspolitikájának jövője
A közlekedéspolitika kiemelt fontosságú az EU számára, hiszen ez biztosítja a személyek és áruk szabad mozgását, a belső piac nem létezhet jól kiépült közlekedési hálózatok nélkül.
|
|
|
|
|
|
|
Az IMF túloptimizmusa velünk szemben
Túlzottan optimistának számít a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb globális gazdasági prognózisának hazánkra vonatkozó jóslata, mely jócskán eltér a többi szervezet várakozásaitól.
| |
Komoly kihívás a kőolaj számára
A világgazdasági válság az olaj árfolyamszintjét sem kíméli, ugyanis komoly kihívást jelent számára, hogy megtartsa az ötven dolláros szintet.
|
|
|
|
|
|
|
Nem várható Kelet-Európa gyorsított eurófelvétele
Nem várható a kelet-európai EU-tagállamok gyorsított euróövezeti felvétele - közölte Londonban kiadott elemzésében a Fitch Ratings.
| |
Lengyelország lenne a "Bezzegország"?
A legtöbb kelet-európai ország betegesnek tűnik, Lengyelország azonban kivétel ez alól, mivel gazdaságát erősebb pozícióban érte a válság. Azonban ezen ország sem kerülheti el a sorsát...
|
|
|
|
|
|
|
Feltőkésítik az IMF-et
A Nemzetközi Valutaalap már megtette az első lépéseket annak a 250 milliárd dollár értékű kibocsátásnak a végrehajtására, amelyről a húsz vezető ipari és fejlődő gazdaság, a G20 csúcsértekezletén született döntés.
| |
Előzetes energiaprojektek
Az Európai Unió gazdaságélénkítő tervében szereplő, illetve az általa finanszírozható energiaprojektekről született előzetes megállapodás.
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel IMF hitel
15,5 milliárd eurós hitelt kért a lengyel kormány a Nemzetközi Valutaalaptól - nyilatkozott Donald Tusk kormányfő.
| |
Közel kétmilliárd eurót térítenek vissza
Az Európai Uniós jogszabályok szerint a költségvetésnek minden év végén egyensúlyban kell lennie, ennek értelmében a maradványokat az egyes tagállamoknak visszautalják.
|
|
|
|
|
|
|
Zöld jelzés Romániának
Az Európai Bizottság április 21-én hivatalosan jóváhagyta azt az öt milliárd eurós kölcsönt, amelyet Románia a múlt hónapban kért.
| |
IMF: elhúzódó válságra kell készülnünk
Elhúzódó recesszióra és lassú kilábalásra kell felkészülniük mind a fejlett, mind a hazánkhoz hasonló feltörekvő országoknak - áll a Nemzetközi Valutaalap elemzésében.
|
|
|
|
|
|
|
Elásott építőipar
Tényleg az építőipar az egyik leginkább érintett ágazata a válságnak, hiszen a recesszió kitörése óta a hét évvel ezelőtti szinten teljesít ez az iparág.
| |
Óriási recesszió vár még Németországra
A korábbi előrejelzésnél jóval drasztikusabb gazdasági visszaeséssel számol az idén a német kormány. Ha mindez bekövetkezik, a második világháború utáni időszak legerőteljesebb recessziója előtt áll Németország.
|
|
|
|
|
|
|
2011 lehet a fordulópont
Mivel a kelet-európai válság keményen érinti a német bankokat is, így egyes jóslatok a 2011-es esztendőt nevezik meg fordulópontnak.
| |
Önerő nélkül nincs lakás
A válság miatt ma már a bankok önerő nélkül nem adnak lakáshitelt az ügyfeleknek, a szerződéskötéshez legalább az ingatlan árának a felét kell előteremteni.
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel euró?
A lengyel miniszterelnök megerősítette, hogy lehetségesnek tartja 2012-ben az euró bevezetését országában.
| |
Fordulóponton a brit gazdaság
Lassan, de annál biztosabban érnek be a brit gazdaságot élénkítő óriásprojektek, amelyek a stabilizálás mellett úgy tűnik, a felemelkedést is meghozzák az ország számára.
|
|
|
|
|
|
|
A legnagyobb importőr
A világgazdasági válság recessziós hatásai mellett a mezőgazdaság kiszámíthatatlansága is átrendezi az országok közötti sorrendet az üzleti életben. Így lett Irán a világ legnagyobb búzaimportőre.
| |
Feltőkésíti bankjait Ukrajna
Már a létfenntartás a cél az ukrán bankoknál, az állam jelentős összeggel támogat több pénzintézetet.
|
|
|
|
|
|
|
Inkább otthon maradnak
A német iparvállalatok mindössze 38 százaléka tervez külföldi beruházásokat - ők is a korábbinál jóval kisebb mértékben -, a többség inkább otthon marad. Az okok összetettek, és az alábbi összeállításból kiderülnek.
| |
Összefogtak Debrecenért
Magyarországra kerülhet Európa egyik legnagyobb anyagtudományi kutatóközpontja, ha a pályázat sikerrel jár. Debrecen esélye jó, sokan támogatják kandidálását.
|
|
|
|
|
|
|
Mit hozott nekünk Bajnai?
Most már kiderült mi van Bajnai Gordon miniszterelnök csomagjában, mi az, ami mindnyájunknak fájni fog. Vasárnap válságkezelő programot hirdetett az új miniszterelnök.
| |
Nemzetközi fórum Schengenről
Az EuroClip/EuroKapocs Közalapítvány szervezésében Nyíregyházán rendeznek 2009. április 27.-én fórumot a schengeni tapasztalatokról.
|
|
|
|
|
|
|
22 százalékos munkanélküliség növekedés
Nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság drasztikusan megnöveli a munkanélküliek számát, de hogy ilyen mértékben, azt nem gondoltuk volna.
| |
Már a gyermekeink is eladósodtak
A legtöbb mai gyerek már azelőtt eladósodik mielőtt egy fillért is keresett volna. Gondoljunk csak mobiltelefon számlára, a diákhitelre, bankkártyákra.
|
|
|
|
|
|
|
Túl kell élnünk
Én személy szerint kegyetlenül megnyirbálnám az államháztartást, hiszen annyi ember van a közigazgatásban, akik az államtól kapják a fizetésüket, hogy ezt nem bírjuk el.
| |
Ismét leminősített a Coface
A világ minden területen rosszabbodtak a pénzügyi állapotok a hitelválság hatására, így a Coface most 47 ország besorolását rontotta le, vagy helyezte őket negatív megfigyelési listára köztük hazánkat.
|
|
|
|
|
|
|
Lengyelország is hitelt kér
Lengyelország is az IMF-hez fordul hitelért - igaz, a jól teljesítők részére kialakított rugalmas kölcsönkeretből kér, hogy növelje valutatartalékait. Ez a hitel növelheti az ország vonzerejét.
| |
Drasztikus exportcsökkenés
Jelentősen visszaesett a magyar ipar exportja: az első két hónapban 30,4 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest.
|
|
|
|
|
|
|
Újabb japán csomag jön
Japánt nem érdekli az államadósság, hiszen immár a harmadik gazdaságélénkítő csomag bevezetését tervezik a szigetországban.
| |
Továbbképzéssel fejlődik a tudás
A Térségfejlesztési Szervezetek Nemzetközi Egyesület "IARDI" szervezésében, az EuroClip/EuroKapocs Közalapítvány támogatásával rendeznek nemzetközi szemináriumot Ungváron április 16.-án.
|
|
|
|
|
|
|
Ukrajna drámai kilátásai
Minden eddiginél súlyosabb, "drámai mértékben" rontott recessziós előrejelzést tettek közzé Ukrajnára londoni feltörekvő piaci elemzők.
| |
Elveszett a bizakodás is
Áprilisban tovább nőtt a magyar lakosság pesszimizmusa a GKI Fogyasztói Bizalmi Index felmérése alapján. Az Európai Unióban is hasonló a helyzet.
|
|
|
|
|
|
|
Ausztria népszerű telephely
Szembeszökő a közép-kelet-európai térségből érkező befektetők fokozódó érdeklődése Ausztria mint telephely iránt. Magyarország a második.
| |
Normális bér a havi bruttó 3,42 millió forint?
Úgy gondoljuk, a mai, a tegnapi és a holnapi Magyarországon egy állami cég esetében szemérmetlen, abszurd, vérlázító. Akkor is, ha a csődtömeg MÁV-ról és akkor is, ha egy prosperáló, nagy nyereséggel működő vállalatról van szó.
|
|
|
|
|
|
|
Mi is van Bajnai csomagjában?
Amiben biztosak lehetünk az az, hogy a miniszterelnök-jelölt csomagjában minden eddiginél keményebb megszorító intézkedések vannak, olyanok, amelyek mindenkinek fájni fognak, hogy őt magát idézzük.
| |
Állatvédelem vagy piaci érdek?
Újabb magyar kacsa- és libatenyésztő cég állt le a libamájtermeléssel. A döntést a megváltozott piaci helyzettel és igényekkel magyarázták, de valószínűleg a Négy Mancsnak is köze van hozzá.
|
|
|
|
|
|
|