|
|
|
|
|
|
Az Unió és szomszédai
Az Európai Unió mélyíti kapcsolatait szomszédaival és támogatja reformtörekvéseiket.
| |
Kicsi a cseh belpiac
A cseh befektető cégeknek kicsi a belföldi piac, ezért célba vették a keleti piacokat. A legnagyobb expanzióra a lakásépítéssel foglalkozó FINEP cég készül (2006. évi szlovákiai letelepedését nagy sikernek értékeli).
|
|
|
|
|
|
|
Repülőjegy adó Hollandiában
2008. július 1-jétől Hollandiában liberalizálják a postai szolgáltatásokat. 1980-ban az állami kézben lévő postát a szolgáltatások jellege szerint külön vállalatba privatizálták.
| |
Francia kiadáscsökkentések
Több lépcsőben tervezik a közkiadások csökkentését Franciaországban, ahol a külföldi működő tőke-befektetéseknek köszönhetően több tízezer álláshely jött létre.
|
|
|
|
|
|
|
Egyeztetést kezdeményez a miniszter
Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium közelmúltban kinevezett vezetője szerint a gazdasági növekedés érdekében nemzeti közös nevezőre van szükség.
| |
Romlott Magyarország versenyképessége
Magyarország versenyképessége tovább romlik, elsősorban a tartósan rossz gazdaságpolitikának köszönhetően - derül ki a svájci IMD által szerkesztett World Competitiveness Yearbook 2008 című nemzetközi összehasonlító elemzésből.
|
|
|
|
|
|
|
A kazah építőipar
Kazahsztánban tavaly mintegy 10,7 milliárd dollár értékben végeztek építőipari munkát, 15%-kal többet, mint az előző évben. Ezért lehet érdekes a hirdetett kazah üzleti út a szakmabeliek számára.
| |
Megtört német lendület?
A Szövetségi Statisztikai Hivatal május első hetében nyilvánosságra hozott adatai szerint márciusban megtört a német export az év első két hónapjában tapasztalt lendülete, ami nem csak a német közgazdász-társadalmat lepte meg.
|
|
|
|
|
|
|
Kemény tárgyalások
A horvát miniszterelnök nyilatkozata szerint Horvátország kemény tárgyalásokra számít az Európai Unióval.
| |
Ígéretes gazdasági fejlődés
Megtartotta első ülését a Magyar-Izraeli Kormányközi Gazdasági Vegyes Bizottság. A budapesti rendezvényen a két fél áttekintette a gazdasági kapcsolatok alakulását és tendenciáit, és megállapította, hogy azok problémamentesek és jó ütemben fejlődnek.
|
|
|
|
|
|
|
East Legal Team
Budapesten megalakult az "East Legal Team European Economic Interest Grouping" elnevezésű regionális nemzetközi ügyvédi szervezet.
| |
Svájc, a támogató
A svájci kormány bejelentette, hogy az EU legutóbbi bővítését egy újabb lépésként értékeli az európai kontinenst érintő nagyobb biztonság és stabilitás irányába.
|
|
|
|
|
|
|
Tovább bővül a lengyel gazdaság
A lengyel exportpiacok sorában (9,8%-os növekedéssel) Magyarország a 10. helyen áll, részesedése a teljes lengyel kivitelből 2,9 százalék. A lengyel gazdaság tovább bővül.
| |
Külföldön boldoguló szlovákok
2007-ben 12 százalékkal emelkedett a külföldön dolgozó szlovák állampolgárok száma. A legtöbben továbbra is Csehországban vállalnak munkát.
|
|
|
|
|
|
|
Stagnál a japán gazdaság
A Japán Miniszterelnöki Hivatal 2008. márciusi jelentése szerint a konjunktúra folyamata megtorpant, az ipari termelés nem növekszik, az export növekedési üteme lassú.
| |
Az új miniszter a gazdaságról
Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertette gazdaságpolitikai programját, gazdaságfejlesztési elképzeléseit.
|
|
|
|
|
|
|
Változtatnak a görögök
A görög fejlesztési miniszteri nyilatkozata szerint a görög befektetésösztönzési politika teljes mértékű átgondolására kerül sor az év második negyedévétől kezdődően.
| |
Izrael is mérsékel
Izraelben is csökkentették a nemzeti össztermék növekedési előrejelzését, a központi bank kamatot vágott.
|
|
|
|
|
|
|
Befektetés-ösztönző litvánok
A litván kormány a közelmúltban hagyta jóvá a 2008-2013 időszakra vonatkozó befektetés-ösztönzési programot.
| |
Indiai szakembereket Dániába!
Új kampányt indítanak be a dánok Indiában, amely Dániát, mint a magasan képzett indiai szakemberek számára vonzó országot mutatja be.
|
|
|
|
|
|
|
Thaiföldi könnyítés
Márciustól a thaiföldi Központi Bank megszüntette a külföldi tőkebefektetésekre kötelezően előírt 30 százalékos letéti szabályt.
| |
Szerb-orosz vállalat
A szerb bányászati és energetikaügyi miniszter bejelentette, hogy 2008. május 25-ig megalapítják a Szerbián áthaladó földgázvezeték kiépítését végző szerb-orosz vállalatot.
|
|
|
|
|
|
|
Mélyponton a GKI konjunktúra-indexe
Áprilisban soha nem látott alacsony szintre esett a GKI 1996 óta mért konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke.
| |
Jó állapotban a német gazdaság
A nemzetközi tőkepiacokon uralkodó turbulencia, a világgazdasági konjunktúra lanyhulása és az euró felülértékeltségében tapasztalható rekord ellenére a német gazdaság továbbra is jó állapotban van.
|
|
|
|
|
|
|
Vége a cseh boom-nak?
A Cseh-Német Gazdasági és Iparkamara felmérése alapján a német befektetők a cseh gazdasági "Boom" végét látják.
| |
Beruházások Franciaországban
A Francia Befektetési Ügynökség (Agence Française pour les Investissements Internationaux - AFII) éves ország jelentése szerint 2007-ben a világszerte regisztrált 1.538 milliárd dollár működő tőke-befektetésből, 123 milliárd dollárnyi valósult meg Franciaországban, ami 52 százalékkal haladja meg a 2006. évi működő tőke-beáramlást.
|
|
|
|
|
|
|
Bemutatkoztunk Stuttgartban
Május 6-8. között rendezték meg Stuttgartban Európa egyik legjelentősebb autóipari rendezvényét, az European Automotive Expot. Az ITD Hungary szervezésében tizenkilenc magyar cég mutatkozott be.
| |
A svédek is borúlátóbbak
A svéd konjunktúra fékeződése következtében a gazdasági elemzők egymás után módosítják lefelé gazdasági előrejelzéseiket.
|
|
|
|
|
|
|
Mérséklő hollandok
A vezető holland gazdaságkutató (CPB) - döntően a hitelpiaci válság reálgazdasági hatásai miatt - lefelé módosította az idei évre vonatkozó, decemberben közzétett gazdasági előrejelzését.
| |
Nyitott Nagy-Britannia
Az EU 2004-es bővítése óta Nagy-Britannia a legnagyobb tagállam, amely átmeneti korlátozás nélkül megnyitotta munkapiacát.
|
|
|
|
|
|
|
Kínai üzleti reggeli
Dr. Szili Katalin házelnökasszony meghívására hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodott Jia Qinglin, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület elnöke, aki üzleti delegáció kíséretében találkozott magyar cégekkel is.
| |
Egyetértésben a német példáról
Michael Glos német gazdasági és technológiai miniszter személyében nyolc év után először járt Magyarországon a német gazdaságpolitikát irányító tárca vezetője.
|
|
|
|
|
|
|
Lehetőségek tárháza
Május 8-án, Budapesten tartották meg az ITD Hungary CITYINVEST előadássorozatának hatodik rendezvényét. Ezúttal is három város: Eger, Székesfehérvár és Tatabánya mutatkozott be.
| |
Svájci agrárkérdések
A svájci parlament kantonális Tanácsának Gazdasági Bizottsága üdvözli a tárgyalások felvételét az agrár szabadkereskedelemről az Unióval.
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódó V4 együttműködés
Folytatódik a V4 országok turisztikai együttműködése Oroszországban. Az együttműködési program első része idén a Rostov-na-Donuban, utazásszervezők részére rendezett találkozó volt.
| |
Többlet helyett hiány
A belga nemzeti bank 2007. évi előzetes adatai szerint a GDP az előző évinél némileg alacsonyabb ütemben, 2,7 százalékkal bővült.
|
|
|
|
|
|
|
Svájc a középpontban
Svájc a nyersanyag-kereskedelem egyik legfontosabb kereskedelmi platformjává vált az utóbbi években.
| |
A portugál gazdaságról
Lassú gazdasági növekedés, csökkenő munkanélküliség, növekvő export jellemzi egyebek között a portugál gazdaságot.
|
|
|
|
|
|
|
Élen a bajorok
2007-ben a német tartományok között Bajorország érte el a legmagasabb gazdasági növekedési ütemet (2,9%).
| |
Kifelé a gödörből
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek (ww.gki.hu) az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008 végére a magyar gazdaság kijön a tavalyi növekedési gödörből.
|
|
|
|
|
|
|
A magyar-ukrán gazdasági kapcsolatok
Magyarország Ukrajna fontos külgazdasági partnere. A nyolcadik éve tartó, éves átlagban mintegy 40%-os áruforgalmi dinamika eredményeként a magyar-ukrán áruforgalom a KSH adatai alapján, 2007-ben átlépte a három milliárd amerikai dollárt.
| |
Mérsékelten derűlátó előrejelzés
A vezető gazdaságkutató intézetek április közepén nyilvánosságra hozott közös előrejelzés szerint a világméretű pénzügyi válság, az emelkedő olaj- és élelmiszerárak, valamint az euró tartós felülértékeltsége kétségkívül mérséklő hatást gyakorol a németországi gazdasági növekedésre.
|
|
|
|
|
|
|
Munkavállalók érdekében
Egymillió kiküldött munkavállaló foglalkoztatási körülményeinek javítását sürgeti az Európai Unió.
| |
Aktuális Uniós pályázatok
Több aktuális Uniós pályázati lehetőségre hívja fel a figyelmet az MKIK Brüsszeli Európai Uniós Képviselete.
|
|
|
|
|
|
|
A hónap EU-témája
REACH - a vegyi anyagok szabályozására vonatkozó új európai uniós rendelet. A 2008. június 1-én elkezdődő új EU szabályozás mindazokat a vállalatokat érinti, amelyek vegyi anyagok gyártásával illetve forgalmazásával foglalkoznak.
| |
Kutatás és fejlesztés Németországban
Egy, az IW kölni gazdaságkutató intézet által nyilvánosságra hozott számítás szerint a német vállalatok 2007-ben 54,1 milliárd eurót fordítottak kutatásra és fejlesztésre. Ennek négyötödét belföldön, egy ötödét pedig külföldön használták fel.
|
|
|
|
|
|
|
Körkép a román gazdaságról
Területfejlesztési stratégiák elkészítéséhez nyújt segítséget az a digitális atlasz, mely összesíti Románia régióinak, településeinek legfrissebb gazdasági, szociális, földrajzi mutatóit.
| |
Új mérföldkő
Új mérföldkő a bioüzemanyagok előállításában: Angela Merkel szövetségi kancellár asszony megnyitotta az első szintetikus bioüzemanyagot előállító üzemet Freibergben.
|
|
|
|
|
|
|
Az MFB és a gazdasági környezet
Gál Péter vezető közgazdász szerint a Magyar Fejlesztési Banknak az előző éveknél bizonytalanabb nemzetközi és hazai környezetben kell biztosítania a beruházások, fejlesztések kedvező feltételű finanszírozását. Az alábbiakban az ő elemzését adjuk közre.
| |
"Leányvállalat egy óra alatt"
A lisszaboni gyorsított cégbejegyzési eljárás nemcsak a leányvállalatok alapításánál helyezte első helyre a gyorsaságot, számos más cégeljárásnál könnyebbé tették az ügyintézést.
|
|
|
|
|
|
|