Legyen a kezdőlapom! 2020.11.25. térítésmentes üzleti információs szolgáltatásunk
belépés
regisztráció
címlapa Feliciter kiadványaink külpiacok belföld sorokban ajánló háttér arhívum kereső puntea online
A Lisszaboni Szerződés
2008.06.29.
Az Európai Unió tagállamainak vezetői 2007. október 19-én fogadták el a Lisszaboni Szerződés szövegét, amely hat év folyamatos belső reformkísérleteinek végére tesz pontot. Aláírására az akkori EU soros elnök Portugália fővárosában, Lisszabonban 2007. december 13-án került sor. Tartalma és céljai fontosak és meghatározóak a jövőt illetően is.

José Manuel Barroso szerint a dokumentum a kibővült Európai Unió szerződése, amely egyesíti a nemrég még vasfüggönnyel elválasztott Európát, mert annak kidolgozásában minden tagország részt vett. Barroso úgy véli: a Lisszaboni Szerződés hatékonyabbá formálja az Európai Uniót, megerősíti az európai demokráciát, nagyobb beleszólást ad az európai ügyekbe az Európai Parlamentnek, miközben tiszteletben tartja a szubszidiaritást a nemzeti törvényhozások bevonásával. Ugyanakkor hangsúlyozta: az Európai Unió csak akkor tudja végrehajtani kitűzött céljait, ha a cselekvőképesség politikai akarattal párosul. Az európai polgárok jogait védi az Alapvető Jogok Chartája, amelyet a reformszerződéshez csatolnak. A szerződés növeli az Európai Unió külkapcsolatainak koherenciáját is, s erre jó példa, hogy az Európai Unió külügyi főmegbízottja a Bizottság alelnöki posztját is betölti majd.
Az intézményi válság elkerülése érdekében kötött, kompromisszumokon alapuló Lisszaboni Szerződés egy kisebb változtatást kivéve megtartja az alkotmányban szereplő intézményi reformokat, egységes jogi személyiséget biztosít az uniónak, növeli a nemzeti parlamentek az EU-jogalkotásba való beleszólását, nyilatkozatban rögzíti az EU-jog a nemzeti joggal szembeni elsőbbségét, és majd’ 50 területen felszámolja a tagállamok vétójogát. Ugyanakkor a szerződés 2014-ig érvényben tartja a jelenlegi szavazati rendszert, és közvetlenül nem tartalmazza az alapjogi chartát, az a szerződéshez csatolva, hivatkozással lép életbe. A megállapodás számos kimaradási lehetőséget és kivételt engedélyez az egyes tagállamoknak,
s meghiúsult az alapdokumentum egyszerűsítésének célja is. A tagállamok minden olyan elemet kigyomláltak a szövegből, amely az Európai Uniót, mint szuperállamot tüntetné fel, így kikerültek a dokumentumból a szimbólumok, a külügyminiszter – igaz ennek csak az elnevezése változott – és az európai törvények is.
A szerződés aláírása után azonnal elkezdődik a ratifikációs folyamat, amelynek során a tagállamok nemzeti parlamentjeik vagy népszavazás útján jóváhagyják a dokumentumot.
A legtöbb tagállam 2008 első felében szeretné ratifikálni a Lisszaboni Szerződést, melyről valószínűleg csak Írországban rendeznek referendumot. A ratifikációs folyamat 2009 elejére zárulhat le, miközben 2008-ban a tagállamok még megpróbálnak dűlőre jutni a szerződésben részletesen ki nem dolgozott elemekről, mint például az Európai Unió diplomáciai szolgálatának felállítása.
A magyar parlament 2007. december 18-án elsőként, 325 igen és 5 nem szavazattal, 14 tartózkodással fogadta el a Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.
 
Mit tartalmaz?
A Lisszaboni Szerződés legfontosabb tartalmi elemei, újításai a következők:
  • Rögzíti az Európai Unió célját és legfontosabb értékeit, köztük az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, az egyenlő esélyek és az emberi jogok, köztük a kisebbségekhez tartozók jogai védelmének az elvét.
  • Egységes jogi személyiséget teremt az Unió számára. Ez azt jelenti, hogy hatályba helyezése után az Európai Unió maga is jogosult lesz valamely megbízottja révén szerződést kötni, megállapodást aláírni, nemzetközi konvencióhoz csatlakozni.
  • Jogilag kötelező szövegnek ismeri el az Alapvető Jogok Chartáját.
  • Tisztázza, hogy az Európai Unió csak olyan területeken illetékes, amelyekben a tagok kifejezetten ráruházták a szükséges hatáskört.
  • Különbséget tesz kizárólagosan közösségi, illetve a tagállamokkal közösen gyakorolt hatáskörök között.
  • Az Európai Unió állam- és kormányfőit magában foglaló Európai Tanács élén bevezeti az elnöki funkciót. Betöltőjét a tagállamok minősített többséggel választják két és fél évre. Az elnök megbízatása egy alkalommal megújítható.
  • A Miniszterek Tanácsában az egyes tanácsi formációk élén 18 hónapon át három ország gyakorol csoportos elnökséget.
  • Létrehozza az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselő posztot, amelynek betöltője elnökli a külügyminiszteri tanács üléseit, és egyszemélyben az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős alelnöke.
  • A Bizottság összetételénél 2014-ig alapelv marad, hogy minden ország egy-egy biztost állíthat. 2014-től azonban a testület létszáma a tényleges taglétszám kétharmadára csökken, hacsak a Tanács egyhangúlag nem dönt másként.
  • 2014-től feltételesen, 2017-től végérvényesen módosítja a jelenlegi szavazati rendszert, új szabályokat vezetve be a minősített többség, illetve a döntési folyamatot blokkolni akaró tagállami képesség meghatározására.
  • A minősített többséggel történő szavazást még tovább szélesíti a bel- és igazságügyi együttműködés legtöbb területére.
  • A nemzeti parlamentek is jogot kapnak arra, hogy módosítást kezdeményezzenek valamely uniós jogszabály-tervezetben.
  • Egymillió uniós polgár közös petícióban uniós jogalkotást kezdeményezhet az Európai Bizottságnál.
 
Lehetővé teszi, hogy még szorosabb integrációba úgynevezett megerősített együttműködésbe kezdhessen valamely témában
a tagok harmada, feltéve, hogy ennek célja összhangban áll az alapvető uniós célokkal, és kezdeményezésük nyitott valamennyi tagállam bekapcsolódása számára.
 
Mi a célja?
A Lisszaboni Szerződés megírásához és elfogadásához évtizedes fejlődési folyamat vezetett.
Céljai és gyökerei egyaránt visszanyúlnak az Európai Unió belső fejlődéséhez, és a külső környezet változásaihoz, a tagállamok számának folyamatos növekedéséhez, a közösen gondozott területek állandó bővüléséhez, és a külső kihívások radikális megszaporodásához.
Az említett tényezők több területen is egyre érezhetőbb, feszítő igénnyé érlelték:
  • a létszámbővülés miatt helyenként sérülő működőképesség erősítését,
  • az egyre súlyosabb kihívások fényében a hatékonyság javítását,
  • a demokratikus és átlátható működési feltételek továbbfejlesztését.
A mindezekre válaszul elfogadott Lisszaboni Szerződés 27 tagállam megállapodása azokról az elvekről és szabályokról, amelyek alapján a kibővített Unióban együttműködésüket – egymással és a közösségi intézményekkel – alakítják, illetve a közös ügyek bonyolítását menedzselik. Teszik mindezt úgy, hogy ezen új keretek kellően rugalmasak legyenek további tagállamok befogadására is. A Lisszaboni Szerződés célja, hogy a döntéshozásban átláthatóbbá, arányosabbá tegye a szavazási eljárást. Tovább csökkenti annak lehetőségét, hogy egyetlen ország ellenkezése huszonhat másikat tétlenségre kárhoztasson. Korszerűsíti több uniós intézmény működését. A korábbiaknál világosabban fejti ki, hogy a tagállamok mely területeken óhajtanak akár szuverenitásuk megosztásával is közösen eljárni. Bővíti a nemzeti parlamentek befolyását az uniós folyamatokra, és egységes uniós ernyő alá helyezi az állampolgárok mindennapjait érintő kérdéseket.
 
Az Európai Parlament kételyei
Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága január végén zöld utat adott a Lisszaboni
Szerződésnek, mert az szerintük demokratikusabbá és hatékonyabbá teszi majd az Európai
Uniót, ám a képviselők úgy vélik, hogy a szöveg a polgárok számára továbbra is átláthatatlan és olvashatatlan maradt.
Az intézményi ügyekkel foglalkozó bizottság 20 igen és 6 nem szavazat mellett támogatta az Európai Unió új alapszerződését. A spanyol Iñigo Mendez de Vigo és a brit Richard Corbett által készített jelentés szerint a Lisszaboni Szerződés demokratikusabbá teszi az Európai Uniót, mert nagyobb hatáskört ad az Európai Parlamentnek és a nemzeti parlamenteknek, miközben az Alapvető Jogok Chartája megerősíti az állampolgárok jogait. A bizottság szerint a dokumentum hatékonyabbá teszi az Európai Uniós döntéshozatalt, és világosabban megfogalmazza az Európai Unió legfontosabb politikai céljait. A képviselők ugyanakkor kritizálták, hogy a szerződés különleges kimaradási lehetőséget biztosít Nagy-Britanniának és Írországnak a rendőrségi együttműködésből, valamint Nagy-Britanniának és Lengyelországnak az Alapvető Jogok Chartája alkalmazása alól. Az Európai Parlament azt is nehezményezi, hogy az alapszerződés még kevésbé világos és olvasható, mint az európai alkotmány volt, annak ellenére, hogy a tagállamok egy, az állampolgárok által jobban érthető szöveget kívántak létrehozni. Ezért a képviselők arra szólítják fel a tagállamok kormányait, hogy készítsenek rövid, magyarázó tájékoztatókat a szerződésről, s indítsanak információs kampányt annak megismertetésére, még a ratifikációs folyamat megkezdése előtt.
Az Európai Parlament reményét fejezi ki a jelentésben, hogy a tagállamok 2009 júniusára
befejezik a dokumentum jóváhagyását, hogy a következő európai parlamenti választásokra az
már életbe léphessen.
 
Tárgyalások
Az Európai Uniós tagállamok előzetes egyeztetéseket kezdtek a reformszerződés politikailag egyik legkényesebb pontjának tartott állandó EU-elnöki poszt szabályozásával kapcsolatban.
Egyelőre kérdéses, hogy a 2009-es költségvetés április végén megjelenő első tervezetében szerepelni fog-e már egy javaslat az unió állandó elnökének fizetéséről és egyéb juttatásairól, valamint a mellette működő stáb létszámáról. A tervezet benyújtásáért felelős Bizottság ugyanis el szeretné kerülni, hogy a konkrét számok megjelenése befolyásolja az Írországban a közeljövőben esedékes, reformszerződés ratifikációjáról szóló népszavazást. A tagállamok képviselői szűkszavú nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy az egyeztetések még csak az igen elvont fázisban tartanak, viszont egyelőre azt tartják legvalószínűbbnek, hogy az új pozíció birtokosa a Bizottság elnökéhez hasonló elbánásban fog részesülni. Ez a gyakorlatban 270 ezer eurós éves fizetést, szolgálati autót és körülbelül húszfőnyi személyi asszisztenciát jelentene. Továbbra sem világos azonban, hogy mi tartozik majd konkrétan az elnök hatáskörébe, és ennek megfelelően inkább adminisztratív szerepe lesz-e, vagy az Európai Unió valódi „arcává” válik. Mindenesetre a tagállamok nem szeretnék, ha rivalizálás alakulna ki az új poszt és a Bizottság elnöke közt. Megkezdődtek a tárgyalások a szintén újonnan létrehozandó Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét támogató európai külügyi szolgálatról is. A szolgálattal kapcsolatban a finanszírozási kérdések mellett arról alakulhat ki vita, hogy intézményileg az a tagállamokhoz vagy a Bizottsághoz kötődjön szorosabban. Ezen kívül a tagállamok képviselőinek arról is megállapodásra kell jutniuk, hogy a külügyminiszterek találkozóin (az Általános Ügyek- és Külkapcsolatok Tanácsában) mi legyen az „EU külügyminiszter” szerepe, hogyan történjen majd a gyakorlatban a találkozókon való elnöklés.
 


Hozzászólások

Új hozzászólás

Regisztrált, bejelentkezett felhasználóink részére!

Bejelentkezés

Regisztráció
médiaajánlat | e-mail a szerkesztőnek | impresszum | adatvédelem | lap teteje