Négymillió
2009.12.07.
Vészesen magas szám ez egy gazdasági válság közepén. De mit is jelent a négymillió? Az Európai Bizottság legújabb európai foglalkoztatottsági jelentése szerint ennyi állás szűnt meg Európa-szerte.
Rövidített munkaidő, négynapos munkahét és még sok más munkaerő-megtartásra irányuló lehetőséget kipróbáltak a munkáltatók annak érdekében, hogy minél kevesebb alkalmazottat bocsássanak el. A cégek általában rugalmasan reagáltak a dolgozóikkal kapcsolatos problémákra, az elsődleges cél a munkaerő megtartása volt. A válság mélyülésével azonban ez a kérdés már sokkal nagyobb gondot okozott több vállalat számára, így a csőeljárások, felszámolások és hiteltartozások sorába bekerültek a dolgozók elbocsátásának tervei is. A foglalkoztatottsági mutatók negatív eredményei több uniós tagországban felülmúlták az előző évek (akár évtizedek) mélypontját. Magyarországon folyamatosan növekedett a munkanélküliség, amíg 2008 őszén még 7,7%-os volt ez az érték, addig egy évvel később már a 10,5%-os foglalkoztatottsági hiánnyal kell szembenéznie a magyar gazdaságnak.
Az Európai Bizottság jelentésében egy igen érdekes tényezőre hívja fel a figyelmet, miszerint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság sokkal versenyképesebb a munkahelyteremtés szempontjából. Az új, „zöld” munkahelyek létrejötte olyan alapvető szerkezeti változásokat hozhat a munkavállalók és munkáltatók intézményi kultúrájában, amely a gazdaság számára is többtényezős átalakuláshoz vezet. Ez az irányzat a magasan-magasabban képzett munkaerőket fogja előnyben részesíteni, ezáltal a „sokdiplomás probléma” megoldódhat, továbbá a jövőre nézve olyan új technológiákat leszünk képesek alkalmazni a gazdaságban, amely az alacsonyabban képzett munkaerőket fogja preferálni.
A Bizottság jelentése teljesen jelentése angol nyelven a http://ec.europa.eu/ elérhetőségen olvasható.
Cikk küldése
Ez a cikk érdekelheti barátját, ismerősét? Küldje el neki!
Hozzászólások
|