Vége a multik adókedvezményének?
2011.02.10.

A jövőben csak az a multi kaphat támogatást, amelyik vállalja, hogy magyar beszállítókat alkalmaz, egy munkahelyre legfeljebb ötmillió forintot költ az állam, és a támogatásnak öt év alatt meg kell térülnie.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szakít azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot - jelentette ki a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára.
Becsey Zsolt hangsúlyozta: az új befektetési szerződésekben már olyan korrekt, mindkét félnek előnyös feltételeket garantálnak, amelyek a multik esetében a korábbiakhoz képest csökkentik az állami támogatások arányát. Az elv egyszerű: csak az a multi kaphat támogatást, amelyik garantálja a magyar beszállítók alkalmazását, s annál többet, minél több hazai vállalkozást tud bevonni a termelésbe, egy munkahelyre azonban így sem áldozna ötmillió forintnál nagyobb összeget az állam, s a támogatásnak öt év alatt meg kell térülnie - mutatott rá az államtitkár.